A depresszió egy klinikai szindróma, melynek fő jellemzője, hogy a beteget az élet minden területére kiterjedő lehangoltság, kedvtelenség, bánat jellemzi. A betegség előtti időszakban örömöt jelentő tevékenységek elhanyagolása, elvesztése jellemzi a beteget, minden logikusan megmagyarázható ok nélkül. A betegség felléphet periodikusan, vagy állandóan jelenlevő formában. Befolyásolja az egyén teljesítőképességét, társas kapcsolatait, alvását, étkezését. Sajnos ezeken felül az öngyilkosság veszélye a betegeknél sokszorosára növekedik. A betegségnek több formája is ismert, a klinikánkon folyó kutatás azonban a major depresszióval foglalkozik.
A betegséget okozó tényezők mindmáig ismeretlenek, azonban számos elképzelés született. Az egyik legismertebb a „biopszichoszociális” modell, mely szerint a depressziót biológiai (agy), pszichológiai, és szociális zavarok idézik elő együttesen. Orvosilag leginkább az agyban bekövetkező biokémiai változásokat tudják kezelni, helyreállítani.
A DSM-IV. szerint a depresszív epizód diagnosztikus kritériumai a következők:
Az előbb felsorolt tünetek közül 5, vagy több fennállása esetén beszélünk Major Depresszióról.
A Major Depresszió kezelése hosszú, és nehéz feladat. A beteg aktív részvételét igényli, ugyanis az orvos által felírt készítmények csupán a biológiai okok kezelésére irányulnak. Mindenképpen javasolt a beteg mentális gondozása, legjobb esetben pszichoterápián való részvétel. A depresszió kezelésére szánt gyógyszereket antidepresszánsoknak nevezzük. Hosszú távú alkalmazásuk szükséges, és nagymértékben befolyásolják a negatív tünetek meglétét. Rövid távon a szorongás ellen alkalmazható nyugtató, az álmatlanság ellen pedig altató.